Nyelvválasztás

A 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet), értelmében az irányító hatóság – EMVA esetén az arra történő kijelölés esetén az Irányító Hatóság nevében közbenső szervezetként eljáró Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban együtt eljáró szerv) – a támogatási kérelem elektronikus beérkezését követően haladéktalanul lefolytatja a támogatási kérelmek jogosultsági ellenőrzését. A jogosultsági ellenőrzés a felhívásban szereplő hiánypótoltatható és nem hiánypótoltatható szempontok szerint, felhívásonként kialakított ellenőrzési lista alapján kerül elvégzésre.
Valamennyi felhívásunk a hiánypótoltatható dokumentumok körét a felhívás 6. pontjára utalással jelöli meg, melynek értelmében valamennyi, a támogatási kérelem elkészítése során csatolandó mellékletek listáján szereplő dokumentum önmagában hiánypótoltatható, amennyiben az relevanciával bír a támogatást igénylő vonatkozásában és a felhívás annak hiánypótlását nem zárja ki. Egyszerűsített kiválasztási eljárásrend esetén – a felhívás eltérő rendelkezése hiányában – hiánypótlásnak nincs helye.
Amennyiben a támogatást igénylő elmulasztotta valamely, a támogatási kérelem benyújtása során csatolandó melléklet benyújtását, úgy – ha az adott jogosultsági szempontot igazoló dokumentum hiánya hiánypótlás keretében pótoltatható –, egyszeri alkalommal, legalább öt, legfeljebb tizenöt napos határidő kitűzésével, az összes hiány megjelölésével kerül felszólításra a kérelmének kijavítására.
A hiánypótlásra történő felszólítás kibocsátása során valamennyi hiányosság megjelölésekor a támogatási kérelem tartalmának megfelelő mérlegeléssel járunk el. Pl.: Amennyiben a támogatást igénylő nem kíván fiatal mezőgazdasági termelőként támogatási kérelmet benyújtani, úgy nem kerül felszólításra az annak igazolásához szükséges dokumentumok benyújtására.
Abban az esetben, ha a támogatást igénylő hibásan nyújtotta be valamely a támogatási kérelem benyújtása során csatolandó mellékletet, az hiánypótlás keretében kerül felszólításra a hibák javítására.
A hiánypótlás során beérkezett dokumentumok bírálata a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 57/E. § (1) bekezdésének szigorú figyelembevétele mellett történik:
„57/E. § (1) EMVA és ETHA forrásból támogatott intézkedésben való részvétel feltételeinek már a támogatási kérelem benyújtásakor fenn kell állniuk, kivéve a felhívás vagy mezőgazdasági kockázatkezelési támogatások esetén jogszabály eltérő rendelkezése esetén.”
A fentiek alapján főszabályként megállapítható, hogy a hiánypótlás folyamán beérkezett dokumentumok kiállításának dátuma nem lehet későbbi, mint a támogatási kérelem benyújtásának időpontja.
Azon igazolások vonatkozásában azonban, melyek egy fennálló jogviszony vagy tény igazolására szolgálnak, a hiánypótlás során benyújtott dokumentumok kiállításának dátuma lehet akár a támogatási kérelem benyújtását megelőző akár azt követő keltezésű. Jelen dokumentumok estében az bír relevanciával, hogy az igazolás alapjául szolgáló tény vagy jogviszony a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában valóban fennálljon (pl.: nem engedélyköteles építési tevékenység esetén az építésügyi hatóság nyilatkozata arról, hogy az építés nem engedélyköteles, avagy a támogatást igénylő igazolása arról, hogy valamely termelői csoport tagja volt a benyújtás időpontjában).
Árajánlatos tételek esetén a támogatást igénylő a támogatási kérelem mellékleteként köteles benyújtani három, a felhívás mellékleteiben meghatározott tartalmi elemekkel rendelkező, egymástól és a kedvezményezettől független forgalmazótól származó, azonos műszaki paraméterekkel rendelkező gépre vonatkozó, magyar nyelvű árajánlatot. A támogatási kérelem benyújtása során csatolt árajánlat kiállításának dátuma nem lehet későbbi, mint a támogatási kérelem benyújtásának dátuma, azonban amennyiben az eljáró szerv hiánypótlás keretében elrendeli valamely árajánlat hiánypótlás keretében történő javítását, úgy a hiánypótlás során javított árajánlat keltezésének dátuma igazodhat a hiánypótlásra felszólító levélben meghatározott határidőhöz.
A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet lehetőséget biztosít arra, hogy az eljáró szerv az EMVA forrásból nyújtott támogatások esetén a támogatási kérelem tárgyában történő döntéshozatalt megelőzően írásbeli egyeztetés formájában adategyeztetést végezzen.
További jogszabály nyújtotta lehetőség, hogy abban az esetben, ha a támogatási kérelemben szereplő információ nem egyértelmű vagy ellentmondást tartalmaz és a felhívás lehetőséget nyújt tisztázó kérdés alkalmazására, az értékelés során egy alkalommal, háromnapos határidő tűzésével, tisztázó kérdés kerüljön megküldésre a támogatást igénylő részére.

Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy amennyiben tisztázó kérdés, hiánypótlás, adategyeztetés alkalmazására kerül sor, annak eredménye nem vezethet a támogatási összeg növelésére.
Az EMVA forrásból nyújtott támogatás esetén az adategyeztetés nem minősül hiánypótlásnak, tisztázó kérdésnek. Az adategyeztetés, a hiánypótlás és a tisztázó kérdés megválaszolásának időtartama nem számít bele az eljárás időtartamába.
Terület-, illetve állatlétszám alapú támogatások kivételével a kiválasztási eljárása során szóbeli egyeztetésre is sor kerülhet, amennyiben arra a felhívás lehetőséget biztosít.

Tisztelettel:
Dr. Viski József
agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár

Vélemény, hozzászólás?