Nyelvválasztás

Minden korábbinál nagyobb előnyöket biztosítanak az új Közös Agrárpolitika Stratégia Terv (KAP ST) keretében európai uniós társfinanszírozással induló agrártámogatások azoknak a termelőknek, akik az ökológiai gazdálkodást választják.

Az ökológiai gazdálkodás támogatására készült felhívás most kezdődött társadalmi egyeztetésénél az Agárminisztérium várja az érintettek véleményét, hiszen minden észrevétel számít a megfogalmazott célok teljesítése érdekében.

Az „Ökológiai gazdálkodás támogatása” című felhívás a jelenleg még konvencionális művelésű területek ökológiai művelés alá vonását és átállását, illetve a már ökológiai művelésbe vont területeken a gazdálkodási mód fenntartását ösztönzi vissza nem térítendő átalánytámogatás formájában. A támogatási program öt évig tart, 2025. január 1-én kezdődik, és 2029. december 31-én zárul le. A kedvezményezettek vállalják, hogy ezen idő alatt a támogatásba vont területeiken – legyen az szántó, gyep, ültetvény –az ökológiai gazdálkodás előírásainak megfelelő gazdálkodást folytatnak.

Az idei év végéig tartó, ökológiai gazdálkodást segítő hároméves támogatási programban 3589 termelő 175 423 hektárral vesz részt. 2023-ban Magyarországon az ökológiai gazdálkodásba vont területek nagysága – az átállási területekkel együttesen – elérte a 320 ezer hektárt, amelyben jelentős szerepe van a támogatási intézkedésnek.

A felhívás szeptember 27-ig véleményezhető a kap.gov.hu oldalon, ahol a kiírással kapcsolatos minden további dokumentum is megtekinthető. A társadalmasítás során érkezett észrevételeket a Nemzeti Irányító Hatóság megválaszolja, illetve közzéteszi, lehetőséget teremtve arra, hogy a partnerszervezetek megismerjék egymás véleményét.

(AM Sajtóiroda )