Nyelvválasztás

Az Agrárminisztérium 25,2 milliárd forintos forrással hirdette meg a „Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása” című felhívást, amely a magas termőképességgel és nagy termésbiztonsággal rendelkező ültetvények létrehozását segíti. A tárca most arra hívja fel a figyelmet, hogy egy hónap múlva, szeptember 10. és szeptember 23. között nyílik meg a támogatási kérelmek benyújtásának lehetősége.

A felhívás alapján új gyümölcstermő-, gyógy-, aroma és fűszernövény-, borszőlő- és komló ültetvény telepítésére, meglévő gyümölcstermő ültetvények korszerűsítésére, az ültetvényekhez tartozó öntözőrendszer kiépítésére lehet pályázni. Emellett a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő, az ültetvényekhez tartozó jégvédő háló kialakítására és a fagyvédelmi rendszerek beszerzésére is igényelhető támogatás. Továbbá egyes, a betakarítást segítő eszközök, gépek beszerzését is finanszírozza a pályázat. A kiírás szerint a támogatás az ültetvénytelepítés vonatkozásában az adott területre eső egységköltség formában igényelhető. Ez azt jelenti, hogy az elnyert összeg ültetvénytelepítésre eső részével nem kell számla alapon elszámolnia a kedvezményezetteknek.

Az előző, Vidékfejlesztési Program keretében kiírt pályázati felhívások keretében több, mint 6 ezer hektárnyi ültetvény telepítése kapott támogatást.

A felhívás és a kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók.

(AM Sajtóiroda)