Nyelvválasztás

Az öntözésfejlesztés a magyar mezőgazdaság versenyképessége erősítésének egyik alapvető
feltétele. A termelői beruházások számára jelentős pályázati lehetőségek voltak elérhetőek a
Vidékfejlesztési Program keretei között, a lehetőség pedig az új támogatási ciklusban is a gazdálkodók
rendelkezésére áll. Cél, hogy az öntözött területek nagysága a következő években is folyamatosan
emelkedjen a termelésbiztonság és a magasabb értékű kultúrák termesztésének növelése érdekében.
Ezt szolgálja az összesen 65,8 milliárd forintösszeggel – november elején – meghirdetett két pályázati
konstrukció is.
Az „Öntözésfejlesztési és vízfelhasználás hatékonyságát javító mezőgazdasági üzemen belüli komplex
beruházások támogatása” című felhívás alapján legalább 200 millió, de legfeljebb 5 milliárd forint
támogatási összeg igényelhető, így ez a konstrukció a nagyobb volumenű, komplex fejlesztések
megvalósítását szolgálja majd. Az „Öntözésfejlesztési és vízfelhasználás hatékonyságát javító
mezőgazdasági üzemen belüli beruházások támogatása” című kiírásban pedig legfeljebb 200 millió
forint támogatási összeg igényelhető a kisebb támogatási igényű beruházások megvalósítására. A két
felhívásra benyújtott pályázatok külön kerülnek értékelésre, nem versenyeznek egymással a
forrásokért.
A konstrukciók támogatják a víztakarékos öntözési technológiák bevezetését, az öntözőrendszerek
vízfelhasználásának optimalizálását, a víztakarékos öntözési infrastruktúra és a kapcsolódó
műtárgyak korszerűsítését, bővítését és rekonstrukcióját, valamint új öntözővíz-szolgáltató művek és
-rendszerek létrehozását. Azokat a műszaki megoldásokat helyezik előtérbe, amelyek figyelembe
veszik a felszíni és felszín alatti vízkészletek szűkösségét, és ennek megfelelően maximális

víztakarékossággal járnak. Az öntözési beruházások kedvezményezettjei mezőgazdasági termelők
lehetnek.
Újdonság a Vidékfejlesztés Programhoz képest, hogy a termelői együttműködések és a fenntartható
vízgazdálkodási közösségek státuszokból fakadóan megfelelnek a jogosultsági feltételeknek.
Figyelemmel a pályázati dokumentációk összeállításának időigényére, a támogatási kérelmeket a
kisebb támogatási igényű beruházásokat finanszírozó felhívás esetében 2025. február 4-től, a
komplex fejlesztések megvalósítását segítő felhívásoknál pedig március 4-től lehet majd benyújtani.

A felhívások minden kapcsolódó dokumentummal és információval együtt a kap.gov.hu weboldalon
érhetők el.
(AM Sajtóiroda)