Nyelvválasztás

Hamarosan megjelenik a Miniszterelnökség azon módosítása, amelynek köszönhetően több ideje lesz az ügyfeleknek a támogatási kérelmek előkészítésére és benyújtására az “Egyedi szennyvízkezelés” című pályázat kapcsán.
A Vidékfejlesztési Program keretében 2016. február 9-én megjelent egyedi szennyvízkezelés kialakítását támogató mintegy 12 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívásra a vidéki térségben működő települési önkormányzatok, önkormányzati társulások nyújthatják be kérelmüket. A 2000 lakos egyenérték alatti települések autonóm és természetközeli szennyvízkezelésének széles körű megvalósítása érdekében döntött a Miniszterelnökség a pályázati felhívás módosításáról.
Annak érdekében, hogy a szennyvízkezelés- és tisztítás megfelelő megválasztásával a vidéki települések környezetterhelése csökkenjen, fontos, hogy átgondolt és a követelményeknek maximálisan megfelelő pályázatokat nyújtsanak be az érintettek. A Miniszterelnökség az ügyfelek érdekeit figyelembe véve döntött a támogatási kérelmek benyújtási határidejének megváltoztatásáról, melynek értelmében az első szakaszban az elektronikus beküldésre 2016. június 15. helyett 2016. augusztus 15-ig kerülhet sor awww.mvh.gov.hu weboldalon. A módosítás a többi szakasz értékelési határnapját is érinti.
A módosított pályázati felhívás a www.szechenyi2020.hu oldalon lesz hamarosan elérhető.
Forrás: Miniszterelnökség

Vélemény, hozzászólás?