Nyelvválasztás

Várhatóan márciusban jelenik meg ötmilliárd forint keretösszeggel egy új, lovas létesítmények fejlesztésére irányuló felhívás – jelentette be az agrárminiszter szerdai szerencsi sajtótájékoztatóján.

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint lehet, a cél fedett lovardák kialakítása, bővítése és felújítása. Ehhez kapcsolódóan lehetőség lesz többek között a kapcsolódó kiszolgáló egységek, szociális helyiségek kialakítására is – mondta Nagy István. A fedett lovardák lehetővé teszik az évszaktól és időjárási viszonyoktól független lovas tevékenység és oktatás végzését, növelve annak vonzerejét a fiatal és idősebb generációk számára – tette hozzá. A pályázaton vidéken élő magánszemélyek, őstermelők, vidéken működő mikrovállalkozások pályázhatnak majd induló vagy már működő lovas tevékenységeikhez kapcsolódóan – közölte a politikus.Fontos feltétel, hogy a támogatási kérelem benyújtására csak az jogosult, aki igazolni tudja, hogy a pályázat benyújtását megelőző 24 hónapban folyamatosan, az Országos Lótenyésztési Információs Rendszerben jegyzett adatok alapján legalább két ló tulajdonosa volt – mondta Nagy István.

(MTI)