Nyelvválasztás

A Magyar Falu Program eddig elbírált tizenhárom pályázatán 61,5 milliárd forintnyi támogatás kerül a falvakhoz – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Gyopáros Alpár közölte: a 13 pályázati kiírásban csaknem 4400, elsősorban önkormányzati és egyházközségi pályázó nyert 61,5 milliárd forint értékben támogatást. A nyertes pályázók listáját kedden délután teszik közzé a kormany.hu oldalon – fűzte hozzá.

Szavai szerint évről évre megismétlik a legsikeresebb pályázatokat, továbbá minden évben vannak újdonságok a pályázati kiírásokban.

Gyopáros Alpár jelezte, hogy évek óta a legnépszerűbb kiírás a kommunális eszközök beszerzését célzó pályázat: olyan eszközöket, gépeket vásárolhatnak az önkormányzatok, amelyekkel fenntarthatják a jó településképet.

A gazdaság folyamatosan erősödik, alacsony a munkanélküliségi ráta, ezért “kis túlzással egyes falvakban teljesen elfogytak” a közfoglalkoztatottak, akik segítettek a jó településkép fenntartásában – mondta.

Úgy folytatta: az út-, utca-, kerékpárút-felújításhoz kapcsolódva idéntől csapadékvíz-elvezető árkok kialakítására, fejlesztésére is lehetett pályázni, továbbá külső közösségi terek kialakítására és fejlesztésére.

Gyopáros Alpár hangsúlyozta: a Magyar Falu Program a vidékfejlesztés zászlóhajójává vált, aminek számszerűsíthető eredményei is vannak. Ezek között említette, hogy “demográfiai áttörést sikerült elérni a falvakban”.

Szólt arról is, hogy 2019 óta 27 ezer nyertes pályázatot hirdettek ki, amelyekre több mint 300 milliárd forintot biztosítottak.

Kitért arra is, hogy a Magyar Falu Program komplex fejlesztési rendszere a speciális otthonteremtési támogatást, a falusi csokot, közlekedésfejlesztési támogatásokat, út- és mellékúthálózat-felújítási programokat és kisboltfejlesztési támogatásokat is tartalmaz.

A kormánypárti politikus, Győr-Moson-Sopron megye 3. választókerületének fideszes országgyűlési képviselője köszönetet mondott a falvakban élőknek az április 3-i országgyűlési választáson való részvételükért, miután “a falvakban rendkívül magas részvételi arány mellett a kormánypártok rendkívül magas támogatást nyertek”.

“A Magyar Falu Programot folytatjuk, mert hiszünk” a falvakban – fogalmazott a kormánybiztos, jelezve, hogy további pályázati eredményeket húsvét után hirdetnek ki.

(MTI)