Nyelvválasztás

Társadalmi vitára kész a Nemzeti Aktív Turisztikai Stratégia, keddtől mindenki elküldheti az észrevételeit – jelentette be az aktív Magyarországért felelős államtitkár kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Révész Máriusz ismertette, hogy a stratégia kijelöli a belföldi turizmus fejlesztési irányait, hosszú távra meghatározhatja Magyarország arculatát, emellett növelheti a külföldiek, főképp a szomszédos államokból érkezők számát is. Az aktív turizmus fellendítése ugyanakkor főképp a belföldi vendégforgalmat élénkítheti, ami az itthon elköltött összegek növelése mellett a vidéki térségeknek kitörési lehetőséget, az ott élőknek megélhetést jelent – mutatott rá.

A stratégia kidolgozását a társadalmi és gazdasági előnyök mellett egészségvédelmi szempontok ugyancsak indokolják, hiszen az aktív kikapcsolódás kedvező hatásai nemzetgazdasági szinten is érzékelhetők – tette hozzá.

A Miniszterelnökség államtitkára hangsúlyozta, hogy a szabadidő tevékeny eltöltése világszerte népszerű, belföldön pedig a koronavírus-járvány óta különösen nagy a fejlődés. A fejlesztési lehetőségek szintén kedveznek az aktív turizmusnak, hiszen a következő években csaknem 270 milliárd forint juthat idegenforgalmi beruházásokra. A legfontosabb feladat most a források hatékony felhasználása lesz, ügyelve a környezeti szempontokra és az érintettek érdekeire, valamint arra, hogy mindenütt az ott elérhető összes túralehetőség fejlesztésére jusson keret – mondta Révész Máriusz.

Az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) ügyvezető igazgatója a szemléletváltás jelentőségét hangsúlyozta a fejlesztésekben. Baráth Gergely szerint elszigetelt projektek helyett egymáshoz kapcsolódó, hálózatot alkotó idegenforgalmi beruházásokra van szükség, és ugyancsak nyilvánvaló, hogy a nemzeti koncepcióval párhuzamosan térségi szintű terveket, termékcsomagokat is ki kell alakítani, a turisztikai régiókat az idegenforgalmi attrakciók és az infrastruktúra fejlesztésén túl egységes helyi arculattal lehet vonzóvá tenni. Az aktív turisztikai stratégia előkészítéséhez hozzátartozott a célközönség, valamint a hosszú távú fenntarthatóság felmérése is – közölte.

A Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója szintén úgy véli, hogy a pontszerű idegenforgalmi kezdeményezések rendszerbe szerveződve, állami szerepvállalással, átfogó stratégia mentén működhetnek jól. Tassy Márk szerint az érdeklődés szintén egyértelmű, példaként hozta, hogy a Kék Túrát ma háromszor annyian teljesítik, mint néhány éve, és ennél is jóval többen kezdenek neki.

A Nemzeti Aktív Turisztikai Stratégia PDF formátumban letölthető innen, a társadalmi vitához hozzászólók észrevételeit elektronikus levélben várjuk április 12-ig.

(MTI)