Nyelvválasztás

Elkötelezettek vagyunk a mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének folyamatos növelése és a környezet megóvása mellett – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Újfehértón tartott gazdafórumon, csütörtökön.

A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy korszakváltás megy végbe az agráriumban technológiai, piaci és generációs vonatkozásban egyaránt. Komoly változások zajlanak gazdasági és társadalmi szinten is, sőt a fogyasztói szokások és igények terén egyaránt. Éppen ezért ma versenyelőnyt jelent a mezőgazdaságban, ha a gazdálkodók az új körülményekre megfelelő tudással, kellő alkalmazkodóképességgel és nyitottsággal reagálnak – tette hozzá.

A miniszter a tavalyi év legnagyobb sikerének nevezte, hogy az Európai Bizottság elfogadta a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Tervét, ami minden magyar gazdálkodó számára biztosítja a fejlesztési lehetőségeket, és megteremti a feltételeket a fenntartható termelési gyakorlatok kialakításához. Az uniós források a kiemelkedő arányú, 80 százalékos nemzeti költségvetési hozzájárulással együtt minden eddiginél több, mintegy 5300 milliárd forintot biztosítanak a magyar vidék, a gazdálkodók és az élelmiszer-feldolgozó vállalkozások számára. A történelmi mértékű forrásoknak köszönhetően a magyar agrárium termelékenysége a másfélszeresére, a hozzáadott érték a kétszeresére nőhet az évtized végére. Az évtized eleji csaknem 10 milliárd eurós kivitel pedig 2030-ig 15 milliárd euróra emelkedhet. A források hatékony felhasználásával a termelő mezőgazdaság mellé felépítjük a feldolgozó mezőgazdaságot – fűzte hozzá Nagy István.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a következő időszak legfontosabb feladata az új agrárpolitikai intézkedések elindítása, a gazdálkodók és az intézményrendszer felkészítése lesz. Az Agárminisztérium honlapján, valamint a Közös Agrárpolitika magyarországi helyzetéről hírt adó weboldalon (https://kap.mnvh.eu/) is folyamatosan jelennek meg a pályázati rendszerrel kapcsolatos hírek, információk.

(AM Sajtóiroda)