Nyelvválasztás

Újabb támogatás érkezik a kistelepülésekhez a Magyar Falu Program keretében. Az élet újraindítása utáni igényt jelzi, hogy kiemelkedő volt az érdeklődés a kistelepülések önkormányzati rendezvényeinek támogatása iránt, a kedvezményezettek több mint 98 százaléka nyújtotta be igénylését.

A maximálisan bruttó 1 millió forint vissza nem térítendő támogatást az összes igényt benyújtó önkormányzat megkapja, a lebonyolító, állami közfeladatot ellátó Nemzeti Művelődési Intézettel történő szerződés megkötése és a szükséges dokumentumok benyújtását követő 1 héten belül.

A kormány a közösségi és a kulturális élet újraindításának érdekében döntött úgy, hogy a Magyar Falu Program keretében forrást biztosít minden, a Belügyminisztérium 2021. január 1-jei nyilvántartása szerint 5000 főnél kevesebb állandó lakosú település számára, önkormányzati rendezvények szervezéséhez. Az igényléseket augusztus 30-ig lehetett benyújtani.

A rendezvények megvalósítására 2022. április 30-ig van lehetősége az önkormányzatoknak. A támogatásból a 2021. június 14-e óta engedélyezett falunapok rendezési költsége is elszámolható lesz.

Gyopáros Alpár, Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos

Miniszterelnökség

Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár

Emberi Erőforrások Minisztériuma

(Miniszterelnökség)

Vélemény, hozzászólás?