Nyelvválasztás

A Vidékfejlesztési Program keretében újabb két pályázati felhívást jelentetett meg a Miniszterelnökség 2015. december 29-én. A felhívások az állattenyésztési és növénytermesztési ágazatban a genetikai állomány megőrzését, fenntartását előtérbe helyező gazdálkodókat hivatottak támogatni. Az állattenyésztők ennek keretében 14 milliárd forintra, a növénytermesztők 3,8 milliárd forintra pályázhatnak.

A Miniszterelnökség most megjelent 14 milliárd forint keretösszegű felhívásának köszönhetően az állattenyésztők alacsony létszámmal rendelkező állatfajták eredeti tartási-, takarmányozási körülményekhez hasonló feltételek megvalósítására, valamint a genetikai állomány megőrzésére pályázhatnak. A 100 százalékos intenzitású támogatás a tenyésztőszervezet által elismert állatállományra vehető igénybe.

Hazánkban a ritka és veszélyeztetett növényfajták genetikai erőforrásainak és a mikroorganizmusok megőrzése rendkívül fontos. A Miniszterelnökség a növénytermesztési és kertészeti ágazatban dolgozók számára nyújt a most megjelent felhívásával 100 százalékos támogatási intenzitású pályázati lehetőséget, annak érdekében, hogy ezeket a növényfajtákat felkutassák és megőrizzék. A pályázat keretösszege 3,8 milliárd forint, a kötelezettségvállalás időtartama pedig 5 év.

Az érintettek az állattenyésztési ágazatot érintő felhívásra elsőként 2016. február 1. és 2016. február 28. között, a növénytermesztési és kertészeti ágazatot érintő felhívásra pedig elsőként 2016. április 1. és 2016. május 2. között, kizárólag elektronikus úton nyújthatják be pályázatukat és kifizetési kérelmüket az MVH felületén, a www.mvh.gov.hu weboldalon. Másodszorra a következő év azonos időszakában nyílik lehetőség pályázni. A kötelezettségvállalás időszakának kezdete mindkét felhívás esetében, a benyújtástól függően 2016. január 1. vagy 2017. január 1.

A felhívások részletes megismerésében és a pályázatok leadásában a www.szechenyi2020.hu weboldal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara gondozásában megjelent kézikönyv ad részletes tájékoztatást és segítséget.

(Miniszterelnökség)

Vélemény, hozzászólás?