Nyelvválasztás

Az agrártárca 40 millió forinttal segíti idén is az agrárágazati civil szervezetek munkáját.
A Földművelésügyi Minisztériumhoz kötődő civil szervezetek fontos szerepet vállalnak az agrárágazati célkitűzések megvalósításában. A szaktárca, az előző évekhez hasonlóan, 2017-ben is segíti ezeknek a szervezeteknek a munkáját és a támogatásukra pályázatot írt ki.

A pályázható keretösszeg 40 millió forint, az egy pályázattal elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege 300 ezer forinttól két millió forintig terjedhet.
A szervezetek 2017. március 30. – április 28. között pályázhatnak.
A pályázati anyag ITT érhető el:
(FM Sajtóiroda)
A Miniszterelnökség meghirdette a MAHOP teljes keretét
2017. március 30.
A Miniszterelnökség a mai napon megjelentette a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program utolsó két pályázati felhívását, mintegy 2,4 milliárd forint keretösszegben. Ezekkel együttesen 16,07 milliárd forint áll rendelkezésre a magyarországi halgazdálkodás fejlesztésére.
A Miniszterelnökség a Kormány célkitűzésének megfelelve, az elvárt határidőn belül meghirdette a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) minden pályázati felhívását.
A most megjelent kiírások egyike az akvakultúrával foglalkozó vállalkozások – különösen a kis- és középvállalkozások – környezetvédelmi és erőforrás-felhasználási hatékonyságát segíti. Az 1,35 milliárd forint forrásból a hagyományos technikákon alapuló extenzív tógazdasági haltermeléssel összefüggő környezetvédelmi szolgáltatások miatt felmerülő többletköltségek kompenzációja valósulhat meg.
A másik, mintegy 1,05 milliárd forint keretösszegű pályázat a biológiai sokféleség és a vízi ökoszisztémák védelmét, illetve helyreállítását hivatott támogatni. A pályázat keretében az érintett halgazdálkodási vízterületek halgazdálkodási jogának vagyonkezelői, haszonbérlői, vagy alhaszonbérlői, minimum 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek projektjeik megvalósítására.
„A környezetvédelmi szolgáltatásokat biztosító akvakultúra fejlesztésének előmozdítása” című felhívásra 2017. május 2. és 2017. november 2. között nyújthatók be a támogatási kérelmek. A „Nyilvántartott halgazdálkodási vízterületek rehabilitációja, beleértve az ívási helyek fejlesztését és a vándorló halfajok vándorlási útvonalainak biztosítását” című felhívásra pedig 2017. április 27. és 2019. április 29. között lehet pályázni. A beérkezett kérelmek elbírálására értékelési szakaszonként kerül sor.
A pályázati felhívások a www.szechenyi2020.hu weboldalon elérhetőek.
(Miniszterelnökség)

Vélemény, hozzászólás?