Nyelvválasztás

A hulladékgazdálkodással kapcsolatos lakossági szemléletformálásra, a környezettudatos gondolkodás erősítésére 200 millió forint összegben írnak ki pályázatot civil szervezetek, önkormányzatok és egyházak részére – közölte sajtótájékoztatóján a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára hétfőn.
V. Németh Zsolt elmondta: a legkisebb igényelhető összeg 500 ezer, a legnagyobb 3 millió forint. Hozzátette: Magyarországon évente mintegy 3,7 millió tonna lakossági kommunális hulladék keletkezik, melynek a harmadát feldolgozzák, komposztálják, illetve további 500 ezer tonna energetikai hasznosításra kerül. A másodnyersanyagok arányának növeléséhez szükséges a környezettudatosabb szemlélet – mondta az államtitkár, majd arról is beszélt, hogy lakossági kommunális hulladék hasznosítási arányának növelése érdekében jogszabályokat is módosítottak.
Fontos, hogy mindenekelőtt a hulladék keletkezését akadályozzák meg, érdemes elgondolkodni például egy-egy kidobásra szánt termék ismételt használatának lehetőségén. A rangsorban ezt követi a hulladék anyagában történő hasznosítása, majd az energetikai hasznosítás és csak az ezután is fennmaradó hulladék kerül a lerakókba. Ez utóbbi fázis elkerülése a cél, például a körforgásos gazdaság eszközeinek alkalmazásával – mondta V. Németh Zsolt.
Búsi Lajos, az Földművelésügyi Minisztérium zöldipari támogatások kezeléséért felelős helyettes államtitkára elmondta: a pályázati nyertesek előre egy összegben kapják meg a támogatást és utólag kell elszámolniuk vele. Így az óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korcsoportban és társadalmi rétegben lehet olyan a hulladékcsökkentésére érzékenyítő rendezvényeket szervezni, amelyek felhívják az érintettek figyelmét a fokozott környezettudatosság társadalmi hasznára. A pályázat augusztus 8. napján 10 órától, azaz holnap jelenik meg a szelektálok.hu és a kormány.huhonlapokon és augusztus 28-tól szeptember 28-ig lehet a pályázatokat benyújtani. Forráskimerülés esetén az FM felfüggesztheti a pályázatok beadását. A támogatott elképzeléseket 2018. március 31. napjáig kell megvalósítani.
(MTI/FM)

Vélemény, hozzászólás?