Nyelvválasztás

A kormány 2010 óta mintegy 16 milliárd forintot fordított az erdészetek és nemzeti parkok turisztikai fejlesztésére – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
A miniszter kiemelte: a kormánynak fontos egy zöldebb és környezettudatosabb Magyarország megteremtése a védett természeti értékek megóvásával.
Fazekas Sándor elmondta, hogy az elmúlt években a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a Magyar Természetjáró Szövetség partnereként részt vett az Országos Kékkör vonalának megújításában, illetve a Prédikálószék kilátó létesítésében.
Hozzátette, egyre többen kíváncsiak a nemzeti parkok ökoturisztikai szolgáltatásaira is, a regisztrált látogatók száma 2016-ban már megközelítette a 1,6 milliót, amely 75 százalékos növekedés a 10 évvel ezelőttihez képest.
Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos ismertette: 2010 óta 73 új erdei turista-, vadász- és kulcsosház létesült vagy újult meg. Emellett 107 erdei iskola, 51 látogatóközpont épült vagy újult meg, és 9 barlangban sikerült fejlesztéseket végrehajtani. Keresett turisztikai attrakciónak számítanak a kilátók, 2010 óta 14 erdei kilátót építettek és 7-et újítottak fel – tette hozzá.
Hangsúlyozta, a kormány elkötelezett az aktív kikapcsolódás, a turisztika fejlesztése és népszerűsítése mellett, a kisvasutak fejlesztésére 10 milliárd forintot fordítanak a következő két évben. A tervek szerint megújul többek között a Lillafüredi, a Királyréti és a Mátrai kisvasút. Ezen kívül több turisztikai attrakciót fejlesztenek, például sípályát, kilátókat, amely a környékbeli települések idegenforgalma és szálláshelyei számára gazdaságilag is kedvező – emelte ki.
A Nemzeti Park Igazgatóságok (NPI) a 2014-2020-as időszakban a Környezeti és energiahatékonysági operatív programban (Kehop) 8, a Versenyképes Közép-Magyarország operatív programban (Vekop) 3, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) pedig 4 ökoturisztikai fejlesztés valósul meg 8 milliárd forint értékben. Létrehozzák a többi között a Dunakanyar Látogatóközpontot, a Kis-Balaton Látogatóközpontot, a Szeleta Park Látogatóközpontot és tovább fejlesztik a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatparkot – sorolta.
A sajtótájékoztatón elhangzott: az agrártárca az elmúlt évben 1,35 milliárd forintot adott az állami erdőgazdaságok közjóléti beruházásaira, idén ugyanerre további 612,5 millió forint áll rendelkezésre.
(MTI)

Vélemény, hozzászólás?