Nyelvválasztás
  • Ember és Természet
    A Gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál a nagy sikerrel lezajlott 2015-2020. évi pályázatok után ismét meghirdeti az "Ember és Természet" témájú pályázatot a Kárpát-medence felső tagozatos és középiskolás magyar ajkú diákja számára lehetővé téve, hogy fotókon keresztül mutassák be a természettel és annak védelmével kapcsolatos gondolataikat, észrevételeiket.
  • Trash art Magyarország 2021. Magyarország vadjai
    A 2021-es Trash Art Magyarország pályázatra amatőr és profi művészek, valamint csoportok jelentkezését várjuk.
  • Élő szobrok
    A Trash Art Magyarország program keretében idén idén először élő szobor bajnokságot is hirdetünk.
  • A mi city hostunk
    A TRY: Budapest koncepciót létrehozó TryIt. Kft. pályázatot ír ki budapesti és Pest megyei középiskolák 7-12. osztályai részére.

Megjelent a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága, mint EMVA Irányító Hatóság (IH) közleménye a LEADER helyi pályázati felhívások megjelenéséről.
Az IH közlemény értelmében a VP6-19.2.1-17 LEADER – Helyi fejlesztési stratégiák megvalósítására irányuló helyi pályázati felhívások elérhetőek a Magyar Államkincstár honlapján található ún. helyi felhívás kereső alkalmazásban, ahol Helyi Akciócsoportonként és településenként lehet tájékozódni a pályázati lehetőségekről az alábbi linken:
https://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/leader-helyi-felhivasok
A helyi támogatási kérelmeket elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani az egyes helyi pályázati felhívásokban olvasható „4.3. A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja” fejezetben található információk alapján.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.