Nyelvválasztás
  • Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás
    Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.
  • CEEPUS / Oktatók mobilitása
    CEEPUS oktatói mobilitási pályázatok oktatási tevékenységre.
  • Európa a polgárokért - Civil szervezetek projektjei
    A program célja: A projektek a program helyi és uniós szintű prioritási témáival kapcsolatos közös intézkedésre vagy vitára hívják fel a polgárokat.
  • Városok hálózatai
    A program célja: - együttműködések tartósabbá tétele - jó gyakorlatok cseréje - elsőbbséget élveznek az éves prioritási témákra koncentráló hálózatok

Tavaly 690 milliárd forintról, ebből decemberben 140 milliárd forintról, 61 500 támogatási kérelemről hozott pozitív döntést a Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési programban, amelyben 30 felhívás nyitott 315 milliárd forintos keretösszeggel – mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Kis Miklós Zsolt jelezte: a Vidékfejlesztési programban a 2014-2020 közötti uniós ciklusban közel 1300 milliárd forint áll rendelkezésre. Kötelezettségvállalással 2017 végéig a Miniszterelnökség a források 87 százalékáról, mintegy 1127 milliárd forintról döntött.
Kiemelte, hogy a Miniszterelnökség az energiahatékonyság javítására a programban eddig felhasználatlan összegekből önálló pályázatot hirdet januárban, 30 milliárd forintra a mezőgazdasági üzemek, 5 milliárd forintra pedig az élelmiszeripari kisvállalkozások pályázhatnak majd. Szintén januárban jelenik meg 4 milliárd forint keretösszeggel pályázati felhívás a borszőlő ültetvények telepítésére. A kérelmeket várhatóan február második felétől lehet majd a benyújtani – tette hozzá.
A kormány célkitűzéseinek megfelelően tavaly március 31-ig az összes, 68 pályázat megjelent a Vidékfejlesztési programban – emlékeztetett az államtitkár. Ebből 39 felhívás lezárult, közel 233 ezer kérelemről döntöttek, amelyek 75 százaléka, több mint 168 ezer kérelem részesült pozitív elbírálásban. A kifizetések nagysága eddig 207 milliárd forint, 2016-ban 101 milliárd forintot fizettek ki, tavaly pedig 106 milliárd forintot – közölte. Az államtitkár elmondta, a vidékfejlesztési források több mint 50 százaléka beruházásokra van elkülönítve, 665 milliárd forintból 487 milliárd forint értékben került sor kötelezettségvállalásra.
Kis Miklós Zsolt ismertette, a Miniszterelnökség decemberben kötelezettséget vállalt mintegy 15 milliárd forint értékében 140 állattartó telep korszerűsítésére benyújtott kérelemre, valamint közel 38 milliárd forint értékben 838 kisméretű terménytároló és szárító építésére és energiahatékonyság javítására irányuló kérelemre.
Hozzátette, döntöttek még 22 milliárd forint értékben 3473 kérelemről kertészeti gépbeszerzés támogatásáról, valamint 28 milliárd forint értékben külterületi helyi közutak fejlesztéséről és 15 milliárd forint értékben mezőgazdasági biztosítók díjához nyújtott támogatásról. Többek között a kormány még kötelezettséget vállalt az erdősítés támogatására, gombaházak és hűtőházak létrehozására, a meglévők korszerűsítésére, illetve a tejágazat szerkezetalakítását kísérő állatjóléti támogatásra – sorolta.
(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.