Nyelvválasztás

11 milliárd forint keretösszegű, újabb alapszolgáltatás fejlesztésre fordítható pályázati kiírással folytatódik a Magyar Falu Program.

Orvosi rendelők és orvosi szolgálati lakások fejlesztésére, valamint orvostechnikai eszközök beszerzésére lehet benyújtani a támogatási kérelmeket. A kormány célja, hogy a hátrányos helyzetű kistelepülések lakói is olyan ellátáshoz juthassanak, mint a nagyobb településeken élők. Az alapellátás átalakításának fontos eleme a kistelepüléseken lévő családi orvosi praxisok fejlesztése, valamint az orvoshiány megoldása, amihez a most kiírt pályázatok is hozzájárulnak.
A szolgálatilakás-programban 5 milliárd forintos keretet biztosítanak az önkormányzatoknak, a lakásban szolgálati ideje alatt az orvos ingyen lakhat. Támogatják azokat a pályázatokat, amelyek esetében a lakáshoz kapcsolódóan orvosi rendelőt is kialakítanak.
Az orvosi rendelők felújítására, bővítésére, újak építésére 4 milliárd forint áll rendelkezésre. Felújításra, bővítésre legfeljebb 30 millió forint, új, többcélú intézmény megvalósítására (a háziorvosi rendelő mellett gyermekorvosi, fogorvosi, védőnői ellátással) 125 millió forint a maximális támogatás. A bútorok beszerzésére legfeljebb 8 millió forint fordítható. Orvosi eszközök beszerzésére 2 milliárd forint áll rendelkezésre, a maximális támogatási összeg projektenként 5 millió forint.
A pályázatokat április 26-ától május 27-éig lehet majd benyújtani, és azok 60 napon belül elbírálásra kerülnek a tervek szerint.
Pályázatokkal kapcsolatos további információkat a www.kormany.hu oldalon fognak megjeleníteni.

(NAK/Hlavács Éva)

Vélemény, hozzászólás?