Nyelvválasztás

Az Európai Bizottság jóváhagyta a tagállamok 2020-2022 közötti időszakra vonatkozó méhészeti programjait és a kapcsolódó uniós támogatások mértékét, a magyar méhészeti ágazat erejét mutatja, hogy Magyarország az uniós keretösszeg 7,8 százalékát, közel 3 milliárd forintot kap, ami a hetedik legmagasabb az unió tagállamai között – nyilatkozta Nagy István agrárminiszter csütörtökön az MTI-nek.
Hozzátette, hogy a kormány kész az uniós társfinanszírozási szabályoknak megfelelően a költségvetésből ugyanekkora összeggel támogatni az ágazatot, így a 2020-2022-es
A miniszter hangsúlyozta, hogy az ország számára kulcsfontosságú a méhészet, hiszen mintegy 20 ezer méhész 1,2 millió méhcsaláddal gazdálkodik Magyarországon, és a méztermelésen túl a méhek kiemelt szerepet játszanak a növénytermesztés biológiai hátterének biztosításában, az ökológiai egyensúly fenntartásában is.kiemelte: a következő időszakra vonatkozó támogatás a jelenleg futó 2017-2019-es méhészeti éveket lefedő programhoz képest 575 millió forintos emelkedést jelent.
A tárcavezető az MTI-nek beszámolt arról is, hogy az emelt összegű támogatás lehetőséget biztosíthat az olyan sikeres intézkedések további támogatására, mint a méz kinyeréséhez és a léptároláshoz szükséges új eszközök beszerzése, a méhcsaládokat megtámadó kártevők és betegségek elleni védekezés, vagy a szaktanácsadói hálózat működtetése.
(MTI)

Vélemény, hozzászólás?