Nyelvválasztás

Felhívjuk a pályázni kívánók figyelmét, hogy 2019. július 2-án megjelent az önálló Zártkert Program pályázatának felhívása. A pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően a nemzeti forrásból finanszírozott Zártkert Program pályázatainak benyújtásához az internetes felület a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján 2019. július 16-án reggel 8 órakor nyílik meg.
A pályázatok véglegesítése 2019. augusztus 1-én 8 órától – forráskimerülés esetének kivételével – 2019.augusztus 8-án 23 óra 59 percig van lehetőség. Forráskimerülés esetén – amennyiben a jelen felhívásban meghatározott keretösszeg 300 százalékát eléri amár benyújtott pályázatok támogatási igénye –, annak megállapítását követően az AM jogosult felfüggeszteni a pályázat benyújtási időszakát.

A Program megvalósításán keresztül a tárca elsődleges szándéka, hogy megteremtse azt a háttér-infrastruktúrát, amely az elhanyagolt területek újra gondozásba vételét, illetve a területek megközelítését segíti elő. Az ingatlan-nyilvántartásban zártkertként nyilvántartott ingatlanok mezőgazdasági hasznosítását elősegítő fejlesztések, valamint a zártkerti ingatlanokhoz kapcsolódó életforma fennmaradásának érdekében, a zártkerti területek rendezése és átfogó infrastrukturális fejlesztése szükséges.
Az önálló Program létrehozására és elindítására 1,9 milliárd forint hazai forrású keretösszeg áll rendelkezésre, vissza nem térítendő támogatásként.
A támogatási intenzitás 100%. A programterv javaslata szerint a célterületekre kizárólag önkormányzatok vagy önkormányzati konzorciumok részére nyújtható támogatás.
Az alábbi támogatási célokhoz kapcsolódó beruházásokra valósulhatnak meg a fejlesztések:
1. külterületen elhelyezkedő zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló, kapcsolódó út, földút, valamint az útszakaszhoz kapcsolódó csapadékvíz elvezetését biztosító (nyílt, felszíni) csatornahálózat karbantartásához kapcsolódó fejlesztések (kivéve erőgépek és eszközbeszerzés)
2. vízvételi hely kialakítása, kút létesítése, illetve víz-visszatartáshoz kapcsolódó kisléptékű víztároló kapacitás kiépítése (esővízgyűjtő rendszer kiépítése)
3. villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések (hagyományos, vagy alternatív energiaforrásokkal táplált kisfeszültségű villamosenergia-hálózat elsősorban felszín alatti kiépítése)
4. vadkerítés létesítése, vadgazdálkodási/vadvédelmi elemek építése
5. területrendezés, gyümölcsfa- és/vagy szőlőtelepítés
Az 1.) és az 5.) tevékenységi területek önállóan nem pályázható tevékenységek, csak valamelyik másik célterület fejlesztésével együtt!
A Zártkert Program 2019. évi pályázati felhívása a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján, ide kattintva érhető el. A pályázati felület ide kattintva érhető el.

/HOI/

Vélemény, hozzászólás?