Nyelvválasztás

Az idei évben is nagy volt az érdeklődés a zártkerti területek infrastruktúrafejlesztésére kiírt pályázat iránt, a rendelkezésre álló forrás több mint kétszeresére érkezett igény az önkormányzatok részéről. Annak érdekében, hogy minél több önkormányzati fejlesztést lehessen támogatni, az Agrárminisztérium úgy döntött, hogy a pályázatok támogatására szánt ez évi keretet – a jövő évi kerettel összevonva – 2,4 milliárd forintra emeli, így az idei évben összesen 232 pályázat támogatására nyílt lehetőség.
Az idei pályázat esetében is települési önkormányzatok, illetve ezek konzorciumai pályázhattnak akkor, ha vállalták a zártkertként nyilvántartott ingatlanokon meglévő genetikai sokféleség megőrzését, a mezőgazdasági hasznosítást elősegítő fejlesztésekhez szükséges infrastrukturális háttér fejlesztését, nem utolsó sorban pedig a külterületeken folytatott szőlő- és gyümölcstermesztés fennmaradásának biztosítását.
A pályázat keretében támogatható tevékenységek közé tartozott a zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló utak javítása, ezek csapadékvíz elvezetéséhez szükséges fejlesztések, karbantartások elvégzése; vízvételi hely kialakítása, kút és esővízgyűjtő rendszer kiépítése; villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések létesítése; vadkerítés, vadgazdálkodási/vadvédelmi elemek építése, valamint területrendezés, gyümölcsfa- és/vagy szőlőtelepítés.
A döntést követően az Agrárminisztérium az egyedi fejlesztési igényekhez igazodva – támogatói okiratot köt a nyertes önkormányzatokkal, amelyek a fejlesztés megkezdéséhez szükséges előleget a felhatalmazó levelek megküldését követően kapják meg.
A nyertesek listája itt érhető el.
(AM Sajtóiroda)

Vélemény, hozzászólás?