Nyelvválasztás

Átmeneti időszak lesz a 2021-es év az uniós agrártámogatásokban, de ebben az évben is biztosított lesz a támogatások folyamatossága a magyar mezőgazdasági termelők számára – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken egy háttérbeszélgetésen, Budapesten.
Feldman Zsolt ismertette: a 2021-2027-es európai uniós költségvetés és az agráriumra vonatkozó uniós szintű jogszabályok elfogadása csúszásban van, ezért a Közös Agrárpolitika (KAP) új rendszere később, legalább egy év késéssel tud elindulni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a 2021-es átmeneti évben, is biztosított lesz a támogatások folyamatossága a magyar mezőgazdasági termelők számára és az új Közös Agrárpolitika elkészültéig a 2014-2020-as időszak szabályozása marad érvényben.
Szerinte az Európai Bizottság jelenlegi javaslata kedvezőtlen: a KAP-ra szánt támogatásokat 20,7 százalékkal csökkentenék európai szinten a következő hétéves ciklusban a 2014-2020-as időszakhoz képest. Mindezt úgy, hogy a mezőgazdasági termeléssel szembeni elvárások növekedése többletkötelezettségekkel és többletköltségekkel jár a gazdálkodókra nézve.
Az államtitkár kiemelte, hogy a KAP a következő költségvetési időszakban sok lényeges elemében változni fog. Az új szabályozásban egyebek mellett a tagállamoknak a hagyományos vidékfejlesztési program mellett a közvetlen kifizetéseket és a piaci intézkedéseket is magában foglaló, úgynevezett stratégiai tervet kell létrehozni és elfogadtatni az Európai Bizottsággal. Nyárra elkészülhet a magyar stratégiai terv első változata, amely várhatóan 2022-től 2027-ig tartalmazza majd a KAP keretében Magyarországra érkező valamennyi európai uniós forrás felhasználásának rendszerét, irányait és jogcímeit.
Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár hozzátette, hogy a tervhez nagyon komoly előkészítő munkára van szükség. Első szakasza a helyzetelemzés elkészítése, amely a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) segítségével már megtörtént. Az idei év feladata a terv további elemeinek elkészítése, amit társadalmi vitára bocsátanak.
Feldman Zsolt elmondta, hogy ha idén az EU-nak sikerül megállapodni a hétéves költségvetéséről, az lehetővé teszi, hogy a KAP stratégiai tervekre vonatkozó jogszabály is megszülessen még idén. A tagországok stratégiai terveiket e rendelet alapján nyújtják majd be, a jelenlegi ütemezés szerint 2021 elején.
A jelenleg tárgyalás alatt álló kilenc célkitűzésen alapuló jogszabály-tervezet szerint a KAP jobban meg kíván felelni olyan kihívásoknak, mint az éghajlatváltozás és környezetvédelemmel kapcsolatos elvárások vagy a generációs megújulás. Emellett segíti az agrárszektor piaci fenntarthatóságát és versenyképességét – jegyezte meg.
Az államtitkár kitért arra is, hogy az Európai Zöld Megállapodás szinte minden szakpolitikát érint, így a magyar KAP stratégia terv tartalmának kialakítását és elfogadását is, amelynek az uniós jogszabályokon túlmutatóan az Európai Bizottság által most kialakítás alatt álló, a Termőföldtől az asztalig stratégiának is meg kell majd felelnie. A bizottsági elvárások szerint a tagállamok intézkedéseinek nagyobb mértékben kell támaszkodniuk a fenntartható gyakorlatokra, a precíziós mezőgazdaságra. A magyar álláspont szerint fontos, hogy az új elvárásoknak megfelelően, az ellentételezés is megjelenjen – mondta.
(MTI/AM Sajtóiroda)

Vélemény, hozzászólás?